8 ügyességi játékgyakorlat óvodásoknak
Az óvodások életkorának és képességeinek megfelelő ügyességi játékok kiválasztása nagyon fontos része a fejlődésüknek. Az ilyennek tekinthető játékok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy fejlődjenek a finommotoros készségek, a kézügyesség, valamint egyéb részkészségek. Az alábbiakban bemutatunk 8 olyan ügyességi játékot, amelyeket könnyen végezhetnek el az oviba járó, 3-6 éves gyerekek.
Az óvodások körében a játékos fejlesztő feladatok nagyon fontosak, mert igazán élvezetes és szórakoztató módon segítenek a képességeik fejlődésében. A játékok csak irányadó ötletek, ti magatok tudjátok a gyerekek személyiségéhez alakítani.
Akadálypálya
Akadálypályát mi magunk is tudunk készíteni a kertben vagy akár a lakásban is. Felhasználhatjuk a meglévő játékokat és az otthon megtalálható bútorokat. Készítsetek olyan pályát, ahol különböző testhelyzeteket kell felvenni, mozgásformákat végrehajtani. Másszanak át az asztal alatt, legyen a feladatok között nyusziugrás, lábujjhegyen járás, kúszás, bukfencezés. A kertben rajzolhatunk ugróiskolát is a pályába. Az ilyen feladatokkal kiválóan fejleszthetjük a gyerekek testtudatát valamint a nagymozgásokat, amik az idegrendszeri érésre is pozitív hatással vannak.
Csukott szemmel rajzolás
Kössük be a gyerekek szemét, kapjanak egy lapot és egy ceruzát. A kisebb gyerekeknek egyszerűbb feladatot adjunk, a nagyobb gyerekek kaphatnak nehezebbet is. Miután elkészültek a rajzzal, vegyétek le a kötést a szemükről, mindenki jót fog nevetni az elkészült alkotásokon.
Tapintós játék
Bekötött szemmel kell a gyerekeknek felismerniük a tárgyakat. Az olyan feladatoknál, amiknél az érintésre kell hagyatkozniuk a gyerekeknek, kiválóan fejlesztik a taktilis érzékelést. A játékot nehezíthetjük úgy is, hogy a gyerekeknek a talpukkal kell kitapintani a tárgyakat.
Gyöngy-/ gombválogató
Borítsunk ki egy tál színes gyöngyöt, gombot. A gyerekeknek az adott színű gyöngyöt vagy gombot kell összeszedniük egy tálba. Kisebb gyerekeknek a kezükkel, nagyobb gyerekeknek csipeszzel kell összeszedni a tálba az adott színű dolgokat. Ha nincs otthon ilyesmi játékotok, egy montessori gyöngy mozaik, vagy egy montessori matematikai oktató játék is megfelelő lehet erre a célra. Ezekkel tovább variálhatjuk a játékot, vagy egyéb feladatokat is kitalálhatunk velük.
Ugrálókötél
Az ugrálókötél egy olyan játék, ami általában nagyon kedvelt az óvodások körében, hiszen remek móka. A játék lényege, hogy a gyereknek, vagy akár több gyereknek egyszerre kell ugrálnia a kötél fölött. Ugrálás során fejlődik a gyerekek ritmusérzéke, több gyermek ugrálása esetén a csapatmunka és az egymásrahangolódás fejlődik. A játékhoz különböző mondókákat, dalokat is becsempészhetünk, amivel még nehezebb lesz az ugrálásra való koncentrálás, azonban a koncentráció fejlesztése elengedhetetlen a sikeres iskolás évekhez.
Mondóka ugrókötelezéshez:
Levendula ágastul,
Ugorj egyet párostul!
Azért adtam egyszer meggyet,
Hogy velem is ugorj egyet!
Lufi levegőben tartás
Ez az egyszerű, de nagyszerű ügyességi játék az egyensúlyérzék és a koordináció fejlesztésére szolgál. A lényege, hogy a gyerekeknek egy lufit kell levegőben tartaniuk úgy, hogy azt a tenyerükkel ütik fel a levegőbe. A játékot tovább variálhatjuk, nehezíthetjük. Lehet olyan feladat, hogy a lábukkal tartják a levegőben a lufit, vagy akár a fejükkel. Nehezítésként adhatunk olyan feladatot, hogy lufizás közben mondjon el egy mondókát, így több dolgora kell figyelnie egyszerre.
Almabúvár
Egy kisebb vödörbe rakjunk vizet, és helyezzünk bele almákat. A gyerekeknek a szájukkal kell kiszednie az almát a vödörből, kézzel nem nyúlhatnak hozzá. Ezt a játékot játszhatjuk akár úgyis, hogy egy tányérba teszünk kekszet/sós perecet, és ezt kell kéz nélkül minél előbb összeszedni a tányérból a szájukkal.
Célbadobás
Kis plüssökkel, labdával vagy akár az összegöngyölt zoknival is játszhatunk célbadobást. A cél lehet egy vödör vagy egy felállított flakon, amit el kell találni. A célbadobást is különböző formában lehet variálni. Váltott kézzel dobás, vagy akár rúgással is célba juttathatjuk a játékokat.
Az ügyességi játékok amellett, hogy szórakoztatóak rendkívül fontosak a gyermekek fejlődéséhez. Az egyensúlyérzék, az ujjak és kezek, a mozgás fejlesztése ebben a korban kiemelten fontos, hiszen a mozgás fejlődése az idegrendszerre is pozitívan hat, ami fontos lesz majd az iskolás évek alatt.
Képek forrása: Freepik