Fertőtlenítés, betegség megelőzés
Mint már korábban arról számot adtunk (Pindursztorik Live 2020.03.10.-ei élő facebook adás), a Pindurpalota a normál tisztítási folyamatába beiktatta az UV-C Ledes fertőtlenítést, sterilizálást is, és emellett új fokozott intézkedéseket is életbe léptettünk.
Fertőtlenítés, betegség megelőzés
Mint már korábban arról számot adtunk (Pindursztorik Live 2020.03.10.-ei élő facebook adás), a Pindurpalota a normál tisztítási folyamatába beiktatta az UV-C Ledes fertőtlenítést, sterilizálást is, és emellett új fokozott intézkedéseket is életbe léptettünk.
Ebben a cikkben leírjuk, hogy milyen tények alapján döntöttünk emellett a módszer mellett, és megkértük Dr. Gaal Tamás mikrobiológust, a Wisconsini Egyetem Bakterológiai tanszékéről, hogy segítsen megértetni, hogyan, miként lehet hatékonyan felvenni a harcot a baktériumokkal, vírusokkal, fertőzésekkel szemben.
Gaal Tamás korábban a Szegedi Tudományegyetemen tanult, majd a Kőbányai Gyógyszergyárban (Richter) dolgozott, most pedig Amerikában tevékenykedik mikrobiológusként.
Megmutattuk neki a 59S X5 UV-C led sterilizáló pálcát.
Miként érdemes egy játszóházat, vagy egy olyan közösségi helyszínt, ahol sok kisgyermek megfordul tisztán tartani?
Dr. Gaal Tamás:
Egy játszóháznak nem kell sterilnek lennie, bár nem is tud az lenni.
Amit én javaslok sorrendben:
1., Lemosás – Ez eltávolítja a kórokozók többségét
2., A kritikus részek, vagy olyan területek, amik nem moshatóak sterilizálása UV-C lámpával.
Nem szükséges alap esetben 100 fokon mosni, mivel egy hideg csapvizes lemosás eltávolítja nagyságrendileg a kórokozók 90%-át. A mosószeres mosással el tudják távolítani a 99%-ot. Az elő bacikat, és a kórokozók többségét 60 celsius fokos nedves környezet pár perc alatt elpusztítja. Ugyanakkor a spórák 100 fokot is túlélnek, akár egy órán keresztül is. Szerencsére a kórokozók döntő többsége nem spórás bacilus. Érdekesség: A tej ultrapasztőrözés az kb sterilizálás, az 100C fölött történik, a pasztörizálás az 60-90 Celsius fok rövid időre, es még a TBC ellen is hatásos!
Egy ésszerű egyensúlyra kell törekedni: ha valaki beteg, vagy gyanús, hogy beteg gyermek járt a játszóházban, akkor keményen kell fertőtleníteni, egyébként az általános higiéniai szabályok betartása elegendő lehet.
Hogyan működik az UV-C sterilizálás?
Dr. Gaal Tamás:
Úgy általánosságban válaszolva, az UV-C fény hatásos szinte minden kórokozó ellen, mivel az örökítő anyagot (ami minden esetben DNS es/vagy RNS) károsítja. Konkrétan a koronavírus RNS vírus, es az RNS-t nem védi semmilyen fényelnyelő vagy fényvisszaverő bevonattal, tehát olyan felületeken, ahol a fény eléri ott nagyon hatásosan pusztítható UV C fénnyel. Ugyanígy átlátszó folyadékban es levegőben is. Az UV C-t a közönséges átlátszó üveg (és sok más anyag is) elnyeli, így azon keresztül nem hat, es zavaros folyadékban sem képes kifejteni a hatását.
Végezetül: az emberi szemre nagyon veszélyes, erre érdemes külön felhívni a felhasználók figyelmet. Nem használható az emberi test, és bőr felületeken!
Én túrázásnál vízfertőtlenítésre használom ezt a technikát, ivóvizet készíteni. Van UV C lámpám, amit a kulacsba lehet meríteni, és másfél perc alatt elpusztítja a vírusokat es baktériumokat, parazitákat. Laborban magam is leteszteltem miután megvettem. Évek óta használom, amikor olyan helyen túrázok, ahol nincs ivóvíz így a tóból, folyóból kell inni.
Melyek azok a területek, ahol még használják ezt a technikát?
Ipar, egészségügy, medence tisztítás, stb. Nyilván azok nagyobb teljesítményű berendezések. Ajánlok két szakmai cikket, nem biztos, hogy a legjobb, de van benne sok hivatkozás, ahonnan tovább lehet lépni, ha valaki szeretné magát beleásni:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3925713/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5369231/
Mi az amit a szülők tehetnek, hogy megóvják a gyerekeket?
Dr. Gaal Tamás:
Nem engedik, hogy a gyerekek a játszóházban a szájukba vegyék a játékokat.
Kezet mosnak, és mosatnak, mielőtt igénybe veszik a játszóházat.
Betegen nem viszik be a gyerekeket!
Mit tehetünk, ha teljesen biztosra szeretnénk menni pl egy cumi sterilizálásánál?
Mivel az UV csak a felületeket képes fertőtleníteni, emiatt ha biztosra akar az ember menni, beteszi a cumit a dobozba, lefertőtleníti, kiveszi, üresen lefuttat egy fertőtlenítést, majd a másik oldalával is behelyezi a cumit.
Milyen pluszintézkedéseket vezet még be a Pindurpalota vásárlóinak, vendégeinek a védelme érdekében?
Mivel szeretnénk biztonságban tudni minden felnőtt és gyerkőc egészségét, akik személyesen jönnek hozzánk vásárolni, játszani, ezért igyekszünk a szokásosnál is jobban odafigyelni a higiéniára!
A nap folyamán folyamatosan töröljük a bejárati ajtó kilincsét, a kártyaterminált, a pultokat, a mosdókat. Eldobható papírtörlőt használunk a mosdóban. A bejelentkező pulthoz kéztörlőket helyeztünk el. Higiéniai szempontból kedvezőbb a bankkártyás fizetés használata a készpénz helyett, használatát ajánljuk és megköszönjük.
Lehetőséget biztosítunk a kézmosók igénybevételére a vásárlók számára is természetesen. Emellett megkérünk minden szülőt, és kisgyermeket, alaposan mosson kezet, legalább 20 másodpercig, úgy, hogy a teljes kézfejét szappanosan bedörzsöli, mielőtt a játszóházba belép. Beteg, kicsit beteg, kicsit orrfolyós, és kicsit köhögős gyermekeket sajnos nem tudunk fogadni a játszóházban. Megértéseteket, és együttműködéseteket előre is nagyon szépen köszönjük!
Ahol szükséges, ott UV-C fény technológiával fertőtlenítünk (billentyűzetek, telefonok, stb).
Pindurpalota normál nyitvatartási rend szerint nyitva van, amennyiben ez változna, arról időben hírt adunk.
Weboldalunkon a nap 24 órájában vásárolhattok otthonról, kényelmesen és biztonságosan, ennek használatát a helyzetre való tekintettel kiemelten ajánljuk! www.pindurpalota.hu Ha az online vásárlás során bármiben tudunk segíteni, keressetek minket a pindurpalota@pindurpalota.hu e-mail címen, telefonon:06308267928 vagy facebook massangeren.
A fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérjük, mindannyiunk biztonságát előtérbe helyezve igyekszünk a vásárlás folyamatosságát és kényelmét a körülmények figyelembevételével a lehető legjobban biztosítani.
Köszönjük szépen az együttműködést, és hogy velünk vagytok!