3-5 éves korig

Fiús játékok 3 éves kortól 5 éves korig

Fiús játékok bőséges választékából válogathatsz óvodásoknak, 3 éves kortól 5 éves korig. Ebben a korban a fiúk legfőbb játéka az autózás. Ha nem akar semmi "értelmessel játszani" amitől fejlődik, alakíthatjuk az autózást is fejlesztő jellegű játékká. Például megrajzolunk, vagy veszünk egy autópályát. A pályán az autótologatás segíti a vállból induló nagymozgások begyakorlásában. Sorba rendezhetjük a kisautókat szín szerint, méret szerint, ami a sorba rendezést, vagy a halmazokat ismerteti meg gyermekünkkel. 

Az ovisoknál már megjelennek az egyéni igények, és az ízlés. Ki milyen mesét szeret, mivel szeret játszani. Amikor ajándékot választunk, előtte érdemes átgondolni mije van már a gyermeknek, milyen mesét néz, van-e olyan készség, vagy terület amit esetleg érdemes nála fejleszteni. Pl.: Megfelelő-e a ceruzafogása, érthető a beszéde, a hangok ejtése, rajzolásnál alakzatokat formál vagy firkál..stb. 

A szerepjátékok itt is nagy szerepet játszanak a szociális készségek kialakulásában, ezenkívül az építő- és kézügyességet igénylő, a nagymozgásokat, és a beszédkészséget fejlesztő játékokra kell nagy hangsúlyt fektetnünk.

A Pindurpalota webshopjának ebben a kategóriájában minden benne van, amire egy óvodás korú gyermeknek szüksége lehet.