Pindurpalota Blog

Milyen játékkal tudod lekötni a gyereket? Korosztály alapján válogattuk össze a kedvenceket!

2020.05.13 14:00
Milyen játékkal tudod lekötni a gyereket? Korosztály alapján válogattuk össze a kedvenceket!

Minden anyuka vágyik néha 1-2 szabad percre, egy nyugodtan elfogyasztott kávéra – ebben semmi szégyellni való nincs. Ugyan így minden anyuka vágyik rá, hogy babájának, gyermekének olyan játékot szerezzen, aminek valóban örül, amivel valóban sokat játszik majd – de persze ez nem mindig egyszerű feladat. Összegyűjtöttük most a „tipikus játék-korszakokat” egy gyermek életében, reméljük, Nektek is segít picit beszerezni a legjobb elfoglaltságot nyújtó darabokat! :)

Ahogy a gyermek fejlődik, úgy fejlődik érdeklődési köre és az önálló játékra való képessége is. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy minden gyermek más és más – főleg, ha a fejlődés ütemét nézzük. Az alábbi korhatárok tehát itt is tájékoztató jellegűek – egyáltalán nem kell megijedned, ha a szomszéd ugyan olyan korú kisfia esetleg előbb épít várat, mint a Te gyermeked. Természetes, hogy minden anyuka árgus szemekkel figyeli babája, gyermeke fejlődését – így biztosak vagyunk benne, hogy ha a kicsi komolyan elakadna, azt észre fogod venni.

 

De lássuk a leggyakoribb korszakokat egy gyermek életében, és hogy milyen játékkal tudod – ha nem is sok időre – de lekötni a kicsit! :)

 

0-1 éves korig: a figyelem felkeltés időszaka

Egy kisbaba a szó szoros értelemben véve még nem játszik a neki adott játékokkal, ám már 1 éves korig is jól megfigyelhető egyfajta fejlődés. Célunk ilyenkor a játékokkal a baba figyelmének felkeltése. Kezdetben csak kis szemével fogja követni kedvenc játékát, majd utána nyúl – végül pedig odafordul, elkezd mászni is a játék után, és az első időszakban ez is a legfontosabb cél, amire törekednünk kell.

 

Ebben a korban a játék legfontosabb tulajdonsága hogy színes, vidám, figyelemfelkeltő legyen: zenéljen, csörögjön, mozogjon a baba szeme előtt! A különböző játszószőnyegek, kiságy fölé akasztható játékok éppen ezért nagyon népszerűek.

 

Legnépszerűbb babajáték kategóriák:
- csörgők
- rágókák
- alvó barátok
- játszószőnyegek

 

1-3 éves korban: a gyűjtögetés és az első szerepjátékok időszaka

A gyerkőc nagyjából 1 éves kor körül kezd el ténylegesen „játszani” is a neki adott játékokkal, habár gyakran nem úgy, ahogy azt mi előre elterveztük. Ebben a korban fontos, hogy ne legyenek túl nagy elvárásaink sem a játék, sem a gyerek felé: teljesen természetes, hogy az építőkockákat még csak rakodja ide-oda, de héttornyos palotát nem épít belőle – ahogy az is teljesen normális, ha a legújabb csilli-villi játékot is hamar megunja.


Sajnos erre a korszakra az „önálló játékra” még nemigazán van egyszerű recept - gyermeket ilyenkor még órákra (mit órákra… hosszabb percekre is!) lekötni szinte lehetetlen, hiszen a központi figyelme még nem úgy működik, mint egy óvodás korú gyermeké. Ezt a korszakot gyűjtögető korszaknak is hívjuk, hiszen az egyetlen játék amivel több percet is nyerhetünk magunknak, az egy vödör – és bármi, amit belepakolhat a kicsi. Ilyenkor ugyanis a gyerekek imádnak rakosgatni, gyűjtögetni, pakolászni – hiszen anya is mindig ezt teszi!


Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy egy vödörrel le is zárhatjuk a játékvásárlást :). Hiába nem tudja – önmagában - hosszabb távra lekötni a gyermek figyelmét a többi játék, a készségfejlesztés rendkívül fontos, ezért anya és apa segítségére is szükség lesz. A legnépszerűbb és valóban hatékony készségfejlesztő játékok ebben a korban a montesszori tornyok, a formabedobó játékok, a különböző építőjátékok.


Nem, kezdetben ezekkel a játékokkal sem játszik majd önállóan a gyermek, sőt, teljesen természetes az is, hogy még nem képes „szabály-szerűen” használni őket. A montesszori tornyot rakosgatja ide-oda, de nem tudja sorba rendezni – és a számunkra oly egyszerűnek tűnő formabedobóval sem boldogul majd elsőre. A sok gyakorlásnak, közös játéknak azonban meg lesz az eredménye: körülbelül 2 éves korra már sikerélményünk is lesz a játékokkal – de az sem probléma, ha kicsit később sikerül először tökéletesre az a torony!

 

A legnépszerűbb játék kategóriák 1-3 éves korban:
- fürdőjátékok
- építőjátékok
- készségfejlesztő babajátékok
- kirakós játékok
- és minden, amit gyűjtögetni, pakolászni, rakodni lehet :)

 

3-5 éves kor között: az igazi szerepjátékok korszaka

Már 1-3 éves kor között is megfigyelhetjük, hogy a pakolás, gyűjtögetés-mánia miből fakad: hiszen mi, felnőttek is mindig ezt csináljuk. A szerepjátékok 3 éves kor felett azonban már nagyon valódi képet öltenek, ekkor a gyermekek ugyanis elkezdik szó szerint utánozni a felnőtteket. Itt kerülnek előtérbe a főzős játékok, a takarítós játékok, a játékbabák és a kisautók, mentőautók… orvosos játékok, fodrászos játékok, és minden, ami szerepjáték – vagy amivel lehet szerepjátékot játszani.


Ebben a korban nem szabad meglepődni azon sem, ha a kisfiúk is anyát utánoznák: gyakran ők is takarítanak, esetleg még babáznak is, de abból sem kell hosszú távú következtetéseket levonni, ha egy nap rajta kapod a körömlakkjaid között! :) Ez egyébként főként elvált szülők gyermekei esetében figyelhető meg, ahol a kisfiú ideje nagy részét az anyukájával tölti, és őt kezdi el utánozni. Persze játék vásárláskor a fiúknál elterjedtebbek a játékautók, a szuperhősös figurák, a barkácsolós játékok és minden, amivel szerelni lehet.


Fontos még ebben a korszakban, hogy ekkorra a gyerkőcnek már kialakul a saját érdeklődési köre… kedvenc mesék, mesehősök jönnek elő, így az ilyen figurák és játékok is nagyszerű ajándékötletek lesznek.

 

Óvodáskorban egyre fontosabbá válik a közösségben való játék, a korosztálynak készült társasjátékok – és természetesen a kézügyességet fejlesztő tevékenységek, az alkotás is, így ekkor már jöhetnek a színes ceruzák, kifestő könyvek, foglalkoztató füzetek is!

 

A legnépszerűbb játék kategóriák 3-5 éves korban:
- szerepjátékok
- babázós játékok, játékbabák
- kreatív játékok
- játék járművek
- építőjátékok
- interaktív játékok
- foglalkoztató- és kifestő könyvek

 

Jó játékot, kellemes időtöltést kívánunk! :)